Simple Plan Stories

35. rész: Mennyi bajt okoz egy nyitva hagyott kocsi!

A következő nap, pakolással telt, a srácok megint itt voltak. Itt-ott segítettek, de nekem inkább láb alatt voltak.
Este negyed 7kor sikerült is elindulnunk. Meglepően jól éreztem magamat a kocsiba, főleg, hogy Pierre is ott volt, ez megnyugtatott. Delilah, pedig az ölembe pihizett.
- Éhen halok. – szólalt meg Pierre úgy egy óra múlva.
- De hát nem rég ettünk. – nevettem el magam.
- De megint éhes lettem. Megállunk valahol, okés?!
- Rendben. – bólintottam.
- Meg szeretnék valamit… - vigyorodott el édesen, majd úgy 10 perc múlva egy gyors kajáldánál álltunk meg, mellette, pedig egy motel volt. Kiszálltunk, majd megvártuk, a még Delilah pisil, aztán indultam a kajálda felé. – Héé várj, előbb motelhoz menjünk.
- Minek?
- Légyszi. – nézett rám ártatlan kutyus szemekkel és akkor leesett, h vajon mért is akar motelbe menni. Foglalt egy szobát, megkaptuk a kulcsot, aztán elmentünk a cuccainkért, mert nem akartuk a kocsiba hagyni. Közbe elkezdett szakadni az eső, de úgy, h kettőig nem láttunk.
- Most lőttem be a hajam!!! – hisztizett Pierre, amikor nem bírta kinyitni a szobát.
- Basszus, nem fürdéshez öltöztem! – vettem ki a kezéből a kulcsot. – kicsim, talán nem fejjel lefele kéne próbálni kinyitni az ajtót! – nevettem.
Bedobáltuk a cuccokat, majd valami szárazba öltöztünk, Delilah megtalálta a helyét az ágyon, így hagytuk is őt. Esernyővel átrohantunk a kajáldába. Jót kajáltunk, kb annyit, amennyit 3 ember eszik meg egyszerre. xD
Aztán vissza a szobába.
- Szeretlek! – tepert le Pierre, amikor bezártam a szobaajtót.
- Én is.
Mostanában egyre többet akar a drága, de nem baj az. Elvégre ez egy bulis út, a nagyihoz és a papihoz, biztos nem veszik rossz néven, ha késünk kicsit. Úgyhogy nagyon jól elvoltunk, ennyi kell nekünk, az utóbbi időben, úgyis nagy volt a feszkó.
Éjfél körül keltünk fel, mert aludtunk is egy jót utána. Az eső még mindig esett, de nem is kicsit. Kajáltunk megint egyet, aztán leadtuk a kulcsot, vissza cuccoltunk a kocsiba és mentünk tovább. Most én vezettem. Az út 4 órás volt, és ebből még csak egyet mentünk, de ilyen esőben… lehetetlenség volt menni.
Egy óra után cseréltünk Pie-vel, pont egy forgalmas autópálya szakaszra értünk.
Majd egy lehajtónál szépen terelték le a kocsikat, akkora torlódás lett, valami tök ismeretlen kisvárosba értünk. Aztán fel megint az autópályára, de ott is terelés és torlódás volt. Kb 20 percet álltunk a szakadó esőbe, és csak lestünk.
Majd rendőrök jelentek meg…
- Megkérdezem ezeket, h mi van. – mondta Pierre, majd leengedte az ablakot. – Elnézést, mi van, mért nem lehet tovább menni??
- Baleset van, innen úgy 300m-re, majd kihajtónál le kell menniük. – mondta a rendőr.
- Szuper. És mondja csak, merre kell majd utána menni Sherbrooke felé?! – Pierre.
- Egy pillanat, megkérdezem a társam, mert nem vagyok biztos benne. – ment el, majd visszajött egy másik pasival, akivel egy kutya volt. A kutya felugrott a kocsi oldalára.
- Héé, ez új Audi, ne kaparja már össze a kutyája! – szólt rá Pie.
- Elnézést.
- Szóval, ha itt lehajt majd, aztán keresztül megy sok kukoricáson, akkor az út felviszi az autópályára. – mondta, miközben a térképen mutogatta. - Ott megy úgy 5km-ert, aztán egy tábla mutatni fogja, h lehajtás Bromont felé. Kövesse végig az Bromont kiírást, a még egy újabb tábla fel nem akar küldeni az autópályára, az mellett lesz kiírva, h Sherbrooke.
- Rendben, kösz szépen. – bólintott Pierre.
Ekkor a kutya elkezdett ugatni és megint mászott a kocsi oldalára.
- Héé!!
- Elnézést. – a kutya tovább ugatott. Pie meg felhúzta az ablakot, mert még mindig esett az eső. Közbe a két rendőr odébb ment beszélni.
- Remélem, eltalálunk a nagyidékhoz?! – bújtam hozzá, amennyire tudtam.
- Persze, csak az oda útba nem vagyok biztos. – csókolt meg. Majd bekopogott az egyik rendőr. – Igen? – húzta le az ablakot Pie.
- Megkérném önöket, hogy szálljanak ki a járműből. – mondta.
- De mért?
- Uram, utasítottam valamire.
- Jól van, jól van. – majd kivettünk egy-egy pulcsit, meg egy esernyőt és kiszálltunk. Delilah tök meg volt riadva.
Majd az egyik rendőr beengedte a kutyáját a kocsiba.
- Héé, csupa sár lesz, most takarítottam!! – háborgott Pierre.
- Elnézést. – mondta immár sokkal flegmábban a rendőr.
A kutya körbe szimatolta a kocsit, majd az anyós ülésen leült és elkezdett ugatni.
- Mit tart a kocsiban uram?
- Forgalmit, egy-két magazint, pzs-t, vizet… - kezdte sorolni Pie. Majd a rendőr kinyitotta a kesztyűtartót. És kiesett jó pár gumi is. – meg ezt. – vigyorodott el Pierre.
A rendőr alaposan körbe nézett, majd benyúlt a műszerfal alá.
- És ez micsoda? – nézett a kis zacsira.
- Nem tudom, mi az?! – Pie.
- Nah ne süketeljen itt nekem! Kié a kocsi?
- Az enyém. – Pierre.
- És a hölgy kije önnek?
- A barátnője vagyok. – én.
- Aha, és ön tudja mi ez?
- Nem, mi az?! – néztem a zacsira, amibe bogyók voltak.
- Szokott ön drogot, v hallucinogén szereket használni? – szagolta meg a bogyót a rendőr.
- Maga hülyének néz?? Azt se tudom, mi az és hogy került oda!! – háborodott fel Pierre. – ha nem tudnák, énekes vagyok és nincs szükségem ilyenekre. – maguk, meg megvádolnak!
- Oh, komolyan?!
Majd a kutya az ülés alól újabb zacsit húzott elő.
- Megkérném, hogy fáradjanak velünk. – mondta a zsaru.
- De mért? Nem csináltunk semmit! – Pierre.
- Rendben. – lökte meg a rendőr Pie-t, majd megbilincselte. És kivette a zsebéből az igazolványait, aztán engem is megbilincseltek.
- Pierre Bouvier/Roxette Lefebvre, letartóztatom, illegális drogok használatának, illetve tárolásának alapos gyanúja miatt. Joga van hallgatni, bármi, amit mond felhasználható maga ellen. Joga van ügyvédet fogadni, ha nincs rá pénze, hivatalból kirendelünk egyet. Megértette a jogait?!
- Nem, mért csinálják ezt, eresszenek már el??!! – kezdtünk el mindketten kapkodni.
- Megértették a jogaikat?!
- Igen…
- de héé, mi lesz a kocsimmal?! – Pierre. – engedjenek már el!!! Magyarázatot, követelek, h milyen alapon tartóztatnak le, amikor nem is tudjuk, hogy mi az?!
- Majd a fogdán beszélnek, és mi is! A kocsiját kivizsgálják. – mondta a rendőr, majd betuszkoltak a kocsiba és elvittek valami őrsre.
Bebasztak minket a fogdára, és hiába ugattunk, úgy bántak velünk, mint valami piti bűnözőkkel, telefonálni se engedtek.
- Pierre, mi volt az? – ültem le mellé, mert fáztam.
- Fogalmam sincs, azt se tudom, hogy került oda…
- Mit keres drog a kocsidba?
- Jó kérdés…
- Pierre, az igazat mondod ugye? – néztem rá kicsit szigorúbban.
- Rox, te olyannak ismersz engem, aki ilyeneket csinál??
- Nem, de akkor hogy kerül oda, ki volt veled előttem a kocsiba?? – én.
- A srácok, apum, anyum… de ők nem olyanok.
- Tudom. – bólintottam. – de valakinek még is oda kellett raknia, elvégre a műszer fal alá, nem szokott csak úgy felragadni pár bogyó…
- Ez az. Meg, ha már Tényleg drogoznék, akkor nem a kocsiba tárolnám.
- aha. – bólogattam ismét. Fogalmam se volt, h mit higgyek, elvégre Pierre télleg nem olyan.
Tök sokáig nem foglalkozott velünk senki, hiába kértük, hogy telefonálhassunk. Csak kussoltattak minket.
Már világosodott, amikor jött két rendőr. És kikérdeztek mindkettőnket külön. De mindketten ugyanazt mondtuk, h nem szoktunk drogozni, és hogy nem tudjuk, hogy, hogy került oda. Persze nem hitték el. Nagyon szemetek voltak, h még telefonálni se engedtek. Majd jött egy orvos, és Pierre-től is és tőlem is vért vett.
- Milyen alapon vesznek tőlünk vért??!! – kiáltozott Pie az egyik rendőrrel.
- Drog fogyasztás illetve tartás alapos gyanúja miatt. – mondta a rendőr.
- Ezt nem hiszem el. – ültem le full idegesen. Egyre idegesebb voltam, hiszen nem vettem be az esti gyógyszert.
- Jól vagy?? – ölelt át Pierre, mert kezdtem szarul kinézni.
- Úgy nézek ki?! – kezdtem el morogni.
- Bevetted a gyógyszert??
- Nem, amikor a motelnál voltunk elfelejtettem, most meg nincs nálam, a kocsiba van. Ezek az idióta barom miatt!!
- Nyugi. Héé maga, jöjjön ide!! – állt fel Pierre, majd oda ment a fogda ajtajához. Mellesleg egy koszos, poros, gusztustalan helység volt, maga az egész épület az volt.
- Mi van már? – jött oda az egyik rendőr.
- A barátnőm nincs jól, sürgősen szükség van a csomagjára.
- Minek??
- Mert ott van a gyógyszere, és este nem vette be. – Pierre kezd ideges lenni.
- Talán inkább a drogja?! – szólt egy másik rendőr is.
- Úgy nézek ki, mint egy drogos, maga hülye?! – ugrottam fel, majd odamentem Pierre mellé.
- Erre most komolyan válaszoljak?! – vigyorodott el a rendőr.
- Hát ezt nem hiszem el, nekem szükségem lenne a gyógyszeremre, ez a patkány meg itt ugat nekem. – kezdtem el csapkodni.
- Még egy ilyen és lecsukatom.
- Jajj de félek! Pierre…
- Nyugi kicsim, próbálj meg, megnyugodni.
- De hogyan, ha egyszer kihagytam az estit és a reggelit is?! (már reggel volt)
- Ez télleg függő, és még ő nem szed drogot… - jegyezte meg az egyik rendőr a másiknak.
- Baszd meg, esküszöm, ha szerzek egy jó ügyvédet, kirúgatom innen ezt a patkányt!! – idegeskedtem tovább. Télleg úgy nézett ki, mint egy patkány, hosszú orr, érdekes formájú fej.
- Nyugalom! Azonnal engedjenek telefonálni!!! – Pierre.
- Fogja már be! – szólt a patkány fejű.
- Azt mondtam, hogy telefonálni akarok!!!
- Nem hall maga patkány?! – szóltam oda én is.
- Na jó ennyi volt… - kinyitotta az ajtót és egyszerűen bilincsbe elvitt, Pierre meg semmit se tudott tenni, egyszerűen őt is megbilincselték. Nem is értem, hogy lehet rendőr ennyire bunkó, ráadásul a szabályokat se tartják be. Miféle hely ez?!
- Nem érti meg, hogy a barátnőm különleges kezelésen van, és gyógyszerre van kötelezve?!
- Nincs se extasy, se heroin, se semmi más. – mondta az egyik rendőr.
- Maguk nem normálisak, de még megbánják, olyan pert akasztok a nyakukba!
- Nagyon félelmetes… - lökte vissza jó erővel a cellába Pierre-t, és beverte a szeme melletti részt, a falba.
- Engedjen telefonálni!!
- Mike, engedd telefonálni a sztár fiút. – jött vissza a patkány fejű.
- Hol van a barátnőm??!! – ugrott fel Pierre, majd a fejét kezdte fájlalni.
- Most a nőt akarja, vagy telefonálni akar?!
- Előbb mondja meg, hogy hol van Roxy!!
- Nyugalom, elvittük a kórházi részhez, hogy megnyugodjon… - mondta a patkány fej.
- Mit csináltak vele??!!!
- Semmit, haver… nyugi normálisabb lesz, mire visszajön.
- NEM ÉRTIK MÁR MEG, HOGY PÁR HÓNAPJA TRAUMATIKUS DOLOG ÉRTE ÉS KÜLÖNLEGES GYÓGYSZERT SZED??!!! – Pierre már olyan ideges, hogy ordít.
- Vegye már vissza a hangját!!
- Akar telefonálni? – lökte a patkány oda a telefonhoz.
- Igen. – majd Pierre beütötte a számokat.
Kicsöngött, már a negyedik csörgésnél tartott, Pie kezdett izgulni, hogy nem veszik fel.
- Dr Nicholas Peter, tessék?! – vette föl egy férfi a telefont, a hangjából ítélve, úgy Pierre-vel lehetett egy idős.
- Nick, itt Pierre…
- Hello, mi az ábra?!
- Nick, állati nagy gáz van. – Pie.
- Csak nem bajba kerültél?
- De… - majd Pierre elmondta neki részletesen a dolgokat. - … ide kell jönnöd azonnal.
- Máris indulok, ez több a soknál. Télleg sérülést okoztak?
- Igen. Roxy-t, meg benyugtatózták, vagy valami, és neki nem szabad akármilyen gyógyszert szednie.
- Megyek, úgy két óra és ott vagyok.
- Ok, de figyelj, hívd fel Ronald Slang-et, Rox pszichológusa, hozzon gyógyszert, és jöjjön ő is, azonnal!!
- Értem. Velem jön John is, mivel mindkettőtöknek kell ügyvéd. Emlékszel rá?! – mondta Nick.
- Igen, köszi. És felhívnád a srácokat is, hogy gáz van?
- Botrányt akarsz?
- Azt!
- Pierre, a még nem tudjuk, hogy került oda az a drog, addig kezeljük diszkréten a dolgokat. – Nick.
- Ok, de szólj nekik, de ne jöjjenek ide. És a nagyszüleimnek is, hogy valami közbe jött, kicsit később megyünk.
- Rendben. Addig bármit mondanak, mond, hogy csak az ügyvéded jelenlétében vagy hajlandó beszélni.
- Ok. – Pie.
- Nah elég lesz. – jött oda a patkány fejű.
Pierre-t visszadugták a cellába.
És nem volt más lehetőség, mint várni.

34. rész: Egy átlagos nap…

Kb éjfél lehetett, amikor megálltunk a ház előtt.
- Ügyes vagy. – mászott át hozzám Pierre, mi után behúztam a kéziféket. – elmegyünk fagyizni? – kérdezte miközben csókolgatott.
- Most jöttünk haza. – mosolyodtam el.
- Nem baj…
- Ok menjünk. - másztam át alatta az anyós ülésre, persze majdnem beszorultunk. Persze ő nem nagyon bírt magával, és nem nagyon tudott rólam letapadni. – de én jégkrémet szeretnék.
- Oké, azt kapsz. – mivel látta, h épp nincs nyert ügye, inkább indított és mentünk, persze én azonnal a biztonsági övért nyúltam. És sokat néztem a km órát. – Nyugi… nincs mitől félni.
- Gondolod? – néztem rá.
- Tudom! – mondta határozottan. – az baleset volt… tudod mit, csukd be a szemed.
- Mért?
- Hátha úgy nem érzed a sebességet. – mosolygott rám, majd megfogta a combom, ami megnyugtató is volt számomra, majd becsuktam a szemeim. Ő meg felhajtott egy normális autóútra és felvitte 130ig. – Nah, milyen érzés? – húzta le az ablakot is, kellemes szellő csapott meg.
- Kellemes. – mosolyodtam el. Majd kinyitottam a szemem. – 130-al megyünk? – esett le az állam.
- Nyugi, egy lélek sincs az úton… - Pierre.
- Akkor is, pont így volt.
- rendben, lassítok… - mosolyodott el, majd nyomott egy csókot és megfordultunk és mentünk jégkrémezni. – Attól függetlenül egész jól bírod…
- Nem gyalogolhatok örökké. Plusz megnéztem, és csak egy Greyhound busz megy Sherbrookeba…
- Aha, hát oké. Am ne haragudj, tegnap télleg elfelejtettem, hogy félsz kocsiba ülni. – Pie.
- Semmi baj, elvégre sikerült leküzdeni.
Közbe odaértünk a jégkrémeshez. Ettünk 1-1 cornettot, meg sétálgattunk egy kicsit Aztán mentünk haza.
Persze Pierre még mindig tüzes volt. Mi előtt kiszállhattam volna, ő gyorsan kiszállt, kinyitotta nekem az ajtót, és rám ugrott, megint.
- Inkább benn? – vigyorodtam el sunyin.
- jó ötlet! – szedett ki a kocsiból, majd szépen becipelt. De csak a kanapéig bírta. Nem, nem azért, mert nehéz vagyok, csak megint rájött a teperhetnék.
- Bor?
- Jöhet. – szaladt a hűtőhöz, én meg közbe a ruháimat ledobva, fel az emeletre, ami még jobban tűzbe hozta, főleg, hogy látta, hogy vetkőzök. 1 perc se telt el, de már ott volt a nyomomba és tepert is le az ágyunkra. Bepusziltunk egy üveg bort. ;)
Úgy két óra múlva már aludtunk, kint az eső esett és enyhe szellő jött be az ablakunkon. Majd kicsivel később ajtó csapódásra lettem figyelmes, és felültem.
- Mi a baj? – kelt fel egy picivel később Pierre és megcsókolta a nyakam.
- Ajtó csapódást hallottam…
- Biztos a szél volt. – húzott vissza Pie.
- Lehet. – feküdtem vissza. Majd Delilah jelent meg az ajtóba és felugrott hozzánk az ágyra. – Mi baja van a kutyának?
- Nem tudom, lehet, unatkozik, v fél. – ásított Pierre, majd felkapcsolta a villanyt és lenézett a nappaliba.
Az óra hajnali fél 4et mutatott.
- Nincs lenn semmi, minden zárva. – jött vissza, becsukta az ablakot, majd rám ugrott és megcsókolt, úgy nézett mint aki akar valamit.
- Mi ez a pillantás? – mosolyodtam el.
- Milyen pillantás? – mosolygott sunyin.
- Ilyen! - mutattam az arcára.
- Hát csak eszembe jutott valami…
- Már megint? – nevettem el magam.
- Iigen. xD - mondta kissé szégyenlősen. 
- Álmos vagyok.
- Nem baj, én is. – Pie.
- De úgy nem leled örömöd, ha közben alszom…
- Eddig még sosem zavart. – nevette el magát, mire én egy kis tockossal jutalmaztam. Majd tovább csókolgatott, csak megkapta, amit akart. Már csak azt nem értem, hogy neki álmában is feláll, vagy mi, hogy a legszebb álmából felébresztik, és rögtön csinálni akarja??!

Reggel, pedig vendégünk érkezett, Lynette személyében.
- Héé Lyn, nem jössz el Sherbrookeba? – Pierre.
- Ááá nem, nem lehet, kaptam állást.
- Ez szupi és hol?! – ugrottam a nyakába.
- Egy állatorvos mellett, segéd asszisztensként, illetve ő fog tanítani. Gyakorlatom van már most.
- Ez nagyon állat! – értett egyet Pie is.
Kajáltunk, majd Lynette és én elmentünk a városba. Megint észre vettem egy embert, aki figyel. Elmentünk vásárolgatni, meg kajálni. Közbe, pedig elmeséltem Lyn-nek, amikor egy ember járt a lakásba. Ő is megbotránkozott rajta nem kicsit…
Délután visszaértünk, a srácok is ott voltak és épp pókrezetek, meg söröztek.
- Beszálltok? – Jeff.
- Még szép! – dobtuk le magunkat. Jó darabig eljátszottunk, aztán Chuck és Jeff elmentek valami buliba. Seb maradt DVD-t nézni velem és Pierre-vel. David és Lynette, pedig igen csak jól elvoltak ismét.
- Roxy, tegnap vettem neked valamit, kinn van a kocsiba. – ugrott föl Pierre.
- Húha. - örültem meg.
Majd kiszaladt, én meg utána az ajtóba.
- Bakker! Nyitva volt a kocsim! – háborodott fel Pie.
- Mii???
- Egész nap nyitva volt!
- Nem tűnt el semmi? – ültem le a lépcső aljára. Majd ő körül nézett.
- Nem, szerencsére… - könnyebbült meg. Majd kivett valamit, a háta mögé dugta és bezárta. – ez a tiéd csibém. – csókolt meg, majd a kezembe nyomott egy vörös rózsát.
- Köszönöm! – viszonoztam a csókot. - Mellesleg azt hittem, hogy magától bazár a kocsid?
- sajna nem, egyszer beázott, lehet attól nem zár be, vagy alapból sem. Bementünk, bent pedig rádöbbentem, hogy műrózsa, és az alját ki lehet nyitni.
– mi lehet ez? – húztam ki valamit a szárából.
- Meglátjuk. – vigyorodott el Pie.
Majd örömmel vettem észre, h egy fekete csipkés tanga volt, egy rózsával a közepén.
- egyszer szerettem volna olyat, amit én választok. – Pierre. – meg aztán… jó lesz mindig, ha el akarsz csábítani. – ördögi vigyor.
- Köszönöm, ilyet még senkitől sem kaptam. – mosolyodtam el. – am nem hiszem, hogy olyan nehéz lenne, hogy elcsábítsalak.
- Tudom.
Lassan éjfél lett, mindenki hazavonult, Seb itt aludt nálunk, legalább Delilah nem unatkozik. xD
David és Lynette, pedig nem tudni hova mentek, de biztos, hogy ágy lesz a végterméke.

33. rész: Mért pont engem kell zaklatni?!

Sokáig tvztünk, de jó volt, úgysem tudtam volna még elaludni. Azért még volt bennem némi félelem és idegesség. Meg persze a gondolkodást se könnyű kikapcsolni. Fél 1 körül mentünk aludni. Sikerült persze elaludni, pár perc után. Kivételesen normálisabban aludtam. Másnap reggel, pedig a srácok stúdiózni mentek, én meg Sil-el vásárolni, meg ilyenek, ő is eléggé megdöbbent a tegnap esti dolgokon. Mint mindenki. Kivételesen nem figyeltem fel semmilyen ismeretlen alakra, aki figyelne, lehet megunta. Vagy csak túl jól csinálja. Persze a srácok többször is felhívtak, h élek-e még.
Aztán hazamentem, összedobtam valami kaját, mire jönnek. Egy spagettit, aztán kimentem a levegőre egy kicsit, meg főképp azért, mert Delilah piszkált. Így kimentem vele.
Hosszú utca volt, elsétálgattam, nézelődtem. Sok szép, nagy ház, és rengeteg virág mindenfele. Delilah szaladgált, biztos unatkozott már bent a házba.
Épp egy röpke pillanatra terelődött el a figyelmem, egy hirdetést kezdtem nézni az egyik oszlopon, eladó kiscicákról, Delilah pedig elszaladt.
- gyere vissza!!! – kiáltottam utána. Majd gyorsabb léptekkel utána indultam, Pierre tuti szomorú lenne, ha eltűnne a kutya, szereti őt. – Delilah! – szóltam utána, ismét, majd befordultam az utcasarkon és neki ütköztem egy embernek. - elnézést! – fordultam utána. Fekete pólós, baseball sapkás, kapucnis ember volt. Nem is láttam jól az arcát, csak egy pillanatra. De meg is rettentem tőle egyből. Gyorsan tovább indultam, hogy elkapjam a kutyát. Az ember meg csak nézett utánam, mint aki kísértetet lát. – rossz kutyus! – vettem föl az ölembe, nem ment messzire, csak nagyon szimatolhatnéka volt. Megijesztett alaposan a férfi, ugyanis még mindig ott állt a sarkon, direkt a másik irányba indultam el. Közbe azon gondolkoztam, hogy honnan volt ismerős, nem láttam ugyan sokat az arcából, de valahol már láttam, csak nem tudtam hol. Siettem, hátra nézni nem mertem, féltem, hogy még most is néz, vagy, ami még rosszabb utánam jön.
Kisebb kerülővel, visszamentem a házhoz, majd elengedtem a kutyát és bezártam az ajtón. A szívem a torkomban volt. Lassan a konyha ablakhoz mentem, kinéztem, de nem láttam senkit. Reménykedtem benne, hogy csak valami járókelő volt, aki nem az üldözőm. De akkor mért nézett olyan hosszan utánam?? Nem húztam el az ablakban a függönyt, hogy ne lássa senki, hogy nézek kifele. Kb 5 percig bámulhattam kifele, majd megláttam elsétálni ugyanazt az embert, akibe bele ütköztem. Nem állt meg, de feltűnően nézte a házat, el is mentem az ablakból, mert odanézett, mintha tudná, hogy ott vagyok, pedig nem lehet belátni. Ugyanaz a ruha volt rajta, baseball sapka és kapucni a fején. Fölmentem az emeletre, láttam, hogy elsétál így ez megnyugtatott valamennyire. Kimentem a hátsó kertbe napozni egy kicsit. Persze még most is azon töprengtem, hogy ki lehetett, mért nézett ennyire, és hogy mit akar?! Vagy netán ugyanaz az ember, aki már korábban is a nyomomba volt. Nagyon elszomorított, hogy valaki nem tud békében meglenni tőlem, ez egyben ijesztő is. Féltem tőle. De tudtam, hogy valahol már láttam, csak egy röpke pillanat erejéig láttam, ha jobban megtudtam volna nézni biztosan tudnám, hogy ki ő.

A baseball sapkás, fekete pólós ember, pedig egy mellék utcába igyekezett.
- Nem hittem volna, hogy ez a csaj újra felbukkan, pont ő… ezekkel a híres hülyékkel, tele van velük az újság. – mondta a baseball sapkás ember egy másiknak.
- Biztos, hogy ő az? – kérdezte a másik, sötét farmer és világos ing volt rajta.
- Igen, ma megint láttam, azaz véletlenül nekem jött, az utcán.
- Értem, és mi volt?
- Semmi, de nagyon furán viselkedett, nekem meg, meg kellett róla bizonyosodnom, hogy télleg ő az. – mondta a baseball sapkás. – Mi van, ha rájön, hogy ki vagyok? Az, az állásomba és mindenbe belekerül…?! Tegnap alig láttam valamit a lakásba és már nem ez volt az első, hogy belém botlott…
- tudod mit kéne?
- Mit? – nézett fel a baseball sapkás.
- valahogy elintézni, h ne tudjanak Montrealban lenni, a még ki nem találod, hogy mit csinálj.
- Hát lehet… - mondta a baseball sapkás. – Mindenesetre figyelem őket, és a csaj pszichológusát.
- Rendben.
- Már tudom is, mit fogok csinálni, ha szerencsénk van, akkor meg szívják miatta. – mondta a baseball sapkás ember, majd ezzel lezárult a beszélgetésük. Érzékeny ponton kell támadni…

A srácok időközben haza értek.
- pierre, képzeld Delilah-t sétáltattam, amikor megint bele botlottam egy érdekes fazonba. – mondtam neki, miközben a srácokkal dumáltunk, meg sörözgettünk.
- És mi volt?
- hát hosszasan nézett engem, épp a kutya után szaladtam, mert elment szaglászni és nem akartam, hogy elüsse egy autó.
- És láttad, hogy nézett ki?? – Seb.
- nem igazán, sapka és kapucni volt rajta…
- ilyen melegbe? – gondolkozott el Pierre.
- És érdekes, mert a pasi nagyon ismerős volt, csak nem tudom, hova rakni. – én.
- Gondolod, hogy ez az a hülye üldöződ, aki a lakásba is járt?? – Jeff.
- Nem tudom…
- És nem hasonlított arra, aki követett? – David.
- De igen. – én.
- Lehet, valami hülye perverz. – Chuck.
- Ezzel, csak azt fogja elérni, hogy előbb-utóbb rendőrt fogok hívni, amikor megint felbukkan. – Pierre.
- Eddig se volt túl sok értelme. – én.
- De ez már nem játék… *közbe megszólalt Pie telója*
- majd megbeszéljük, gyere Rox, nyírj ki videó játékba. – húzott fel david nevetve.
- Kinyírlak én a nélkül is. – mosolyodtam el, majd ráugrottam és elkezdtem vele birkózni.
- Kicsi a rakás gyerekek! – röhögött Chuck, majd ránk vetette magát, amitől majdnem kettészakadtunk.
- Én is!! – kezdett el ugrálni Jeff, majd ő is ránk ugrott, de ő már kitett egy hegyomlást. xD aztán már csak Seb kellett, de hát, ami késik, az nem múlik. Ott fetrengtünk, mint a hülyék a kanapé előtt sikítozva. Pierre meg kintről kiabált, hogy maradjunk csöndbe, mert pont telefonált.
Kis idő múlva, amikor kellő képen kilapultunk, abba hagytuk és leültünk játszani. Majd Pie is becsörtetett.
- Nah, kivel csevegtél ennyit? – Seb.
- A szeretőjével, vigyázz vele Rox. – vigyorgott Jeff.
- Egy pillanat és elmondom, csak előbb meggyilkolom. – ugrott Pierre Jeff-re, majd ők is birkóztak egy jót, nehogy Pie kimaradjon a jóból.
Pár perc alatt abba hagyták.
- Szóval? – nézett kérdőn David Pie-re.
- Mi az?
- Valamit akartál mondani.
- Jah, igen. Szóval Sherbrookeba hívtak a nagyszüleim, mert rég láttak, meg ilyenek, új barátnő, és titeket is várnak srácok. – mondta Pierre.
- Az anyai nagyszüleid ugye? – Chuck.
- Igen.
- Szupi! Megyünk, egy csomó zaba van, jó fejek, és szeretnek, jól fog esni, mi előtt elmegyünk turnézni! – örült meg Jeff.
- Nem Jeff, nem rohanjuk le őket. – nevetett Pie, közbe meg tök boldog lett hirtelen.
- Hol is van ez a Sherbrooke? – néztem körbe.
- Kicsit kelet felé, kocsival simán elmegyünk. – Chuck.
- Igen. – értett egyet Pierre is. – de előbb Rox és én megyünk le, aztán ti.
- Rendben. És mikor mentek? – Seb.
- 3 nap múlva. Benne vagy kicsim?
- Benne. – bólintottam.
- Ok, mi meg majd megyünk utánatok. – mondta David. Egy jó darabig elvoltunk, mi után ezeket megbeszéltük. Aztán filmeztünk, végül, pedig mindenki ment aludni.

Másnap reggel a srácok megint stúdiózni mentek, utálom Pierre hűlt helyét találni magam mellett. Reggeliztem, kimentem az újságért meg ilyenek. Aztán elkezdtem barátkozni a gondolattal, hogy Pierre azt mondta, h kocsival könnyen lejutunk. Vajon elfelejtette, hogy én nem vagyok a kocsikkal kibékülve?! Inkább leültem a laptophoz és megnéztem ezt a Sherbrookeot. De sajnos a rossz hír az volt, h egész nap egy busz megy arra, és az is hajnalba ér oda, és Torontó valamelyik eldugott zugából indul. Most vagy nem megyünk, v megoldjuk.
Végül hosszas mérlegelés után, úgy döntöttem, hogy kipróbálom Pierre kocsiját, ugyanis itt állt a ház előtt. Delilah-t a kezembe vettem, majd kinyitottam a kocsit, aztán az ajtót és egy darabig csak néztem. Aztán végig futott az agyamon, h nem lenne jó fényem a Bouvier családba, ha nem mennék le. És láttam, h Pie-nek ez mennyire fontos. Úgy 15 perc, vívódás után megbarátkoztam a gondolattal, és egyszerűen beültem a kormány mögé, igaz, hogy közbe a hideg futkosott a hátamon, és elképzeltem, ami megtörtént. Jogsim volt ugyan, de nem használtam ki, mi óta a baleset történt, de jó érzés volt, h végre rászántam magam, hogy egy nyomorult kocsiba beülhessek. Aztán Delilah-t az anyósülésre tettem, és gyújtást adtam a kocsira. Eddig simán ment, nem kezdtem hisztizni… Végül be is indítottam és elindultam vele. Nagyon fura érzés volt, először alig mertem nyomni a gázpedált. Az agyam össze-vissza tekerget, h ez most jó, vagy nem. Végül elhajtottam az utca végéig, persze nagyon lassan és vissza. Majd amikor egy kis bátorságot, gyűjtöttem, kb fél óra után, egyszerűen vettem egy jobbos kanyart és kihajtottam a főútra. Először félelem, és rettegés fogott el, de aztán megnyugodtam, az egész csak pár másodperc töredéke volt.
Miközben a városba furikáztam a bátorságom is megjött, így picivel gyorsabban is hajtottam.
Majd jött egy sms Pierre-től, hogy a srácok elmentek, és mindjárt indul haza. Így gondoltam meglepem és elmegyek a stúdióhoz.
Pont akkor értem oda, amikor Pie jött ki az ajtón. Kicsit gyökeret vert a drága, ahogy meglátott.
Kb 10 percembe tellett, mire megmagyaráztam neki és mehettünk kajálni valamerre.
- Jól vezetsz. – állapította meg, amikor már vagy 5 perce mentünk.
- Köszi, de ez a te érdemed is…
- Az enyém?
- Igen. – mosolyodtam el. – Ha te nem vagy, és nem támogatsz engem, akkor nem tartanék itt.
- Oh… - mosolyodott el ő is.
A végére már tök jól belejöttem. Elmentünk egy étterembe kajálni.
Majd pár óra múlva a parkhoz sétálni, és tök jó volt vezetni, de a félelem bennem volt nem mentem 70 fölé egyszer se.

32. rész: Nagyon ügyes.

- Nem nyúltak semmihez? – kérdezte az egyik rendőr.
- Nem. – mondta Pierre, miközben én a konyhába ücsörögtem, immár megnyugodva és néztem, h mit csinálnak.
Először a papírjaimat, meg az igazolványomat ellenőrizték.
- Az illető okosan csinálta a dolgokat…
- Mért? – mentem én is a nappaliba.
- Nincs újlenyomat, több mint valószínű, hogy kesztyűben volt. De azért elküldjük a laborba. – És ez a kép? - vette fel az asztal mellől.
- Gondolom leverte, mert hallottam… - mondtam a rendőrnek.
- És az embert nem látta, gondolom?
- Nem tudom, sötét volt lehet észre vett, de beszaladtam a szobába.
- Értem.
- Hát semmi extra, csak pár láb nyom. – mondta a másik rendőr. – ezt is elküldjük a laborba, de úgy nézem, hogy bakancs lehetett. … egy nyitott ablak. Ebből nem sokat tudunk, de ha lesz valami, akkor értesítjük magukat.
- Kösz. – mondta Pie, majd kikísérte a rendőröket. – Mondja csak… - böködte meg a vállát. - Milyen céllal jöhetett be bárki, elvégre nem betörő volt, a jelekből ítélve?!
- Szerintem keresett valamit. Mivel Roxette holmiijait nézte és lapozgatta, ezért gondolom Roxette érdekelte őt, és nem az, hogy mit emelhet el a lakásból. De azt mondta, hogy látta elszaladni, így az is lehet, hogy csak megnézett valamit.
- Jó, de mit keresett volna? Mit akarhat tőlem egy idegen? – kérdeztem.
- Sajnos ezt nem tudom megmondani, sok lehetőség lehet. De nincs véletlenül rossz akarója, vagy valami?
- Nem hiszem.
- Szerintem, akár egy beteges rajongó is szóba jöhet…
- Úgy érti, hogy a bandának egy rajongója? – Pierre.
- Akár…
- És mit tehetünk ellene? – én.
- Egyelőre semmit… de minden esetre, ne maradjon sok időre egyedül és az utcára, se menjen ki. További szép estét! – mentek el a rendőrök.
- Szép estét…?? – esett le az állam. – Lehet nekik az lesz, de nekem nem!
Majd megjelent Jeff az utcasarkon, ők még a stúdióban maradtak. Csak Pierre rohant haza hozzám minden szó nélkül.
- Sziasztok. Mi van itt, mit kerestek itt a rendőrök??
- gyere be, majd bent elmondjuk… - Pierre.
- Csak nem betörtek?? – Jeff.
- mondhatjuk úgy is…
- Mért mi van? Mondjátok már el!
- Bejött egy ember és a cuccaim között kotorászott, miközben én fenn tvztem. – mondtam.
- És?? – esett le Jeff álla.
- Felhívtam Pierre-t, hogy jöjjön gyorsan haza…
- Erre én hazajöttem, de valószínűleg meghallotta, hogy jövök, mert már csak egy szaladó alakot láttam. – mondta Pie.
- Lehet a rendőrséget kellett, volna azonnal hívnod. – Jeff.
- Lehet, de akkor is elmenekült volna, amikor meglátja a villogót.
- Az igaz. És most?
- Semmi, nem találtak a rendőrök se semmit, mert csak egy sáros bakancs nyomot hagyott. – Pierre.
- én mondtam, h fölösleges őket kihívni, úgyse találnak semmit se. Béna faszok mind…
- Nekik se könnyű a dolguk. – Jeff.
- Persze, de mindig húzzák a szájukat, ha valaki kihívja őket… - indultam az emeltre. – hogy utálom őket. – jegyeztem meg halkan, majd felmentem.
- Úgy nézem nincs túl jó kedve… - Jeff.
- Hát nincs, kicsit megijedt.
- És mondtak valamit a rendőrök?
- Semmi olyat, amitől okosabbak lehettünk volna. – Pierre.
- Hát akkor túl ügyes volt a csávó… - jegyezte meg Jeff.
Közbe Seb is ideért, valami hamburgert evett, ezért nem együtt jött Jeff-el.
- Sziasztok! – köszönt vidáman. De Pierre és Jeff, csak odalegyintettek neki egyet. – Mi bajotok van?
- Valami ember betört a lakásba. – mondta Pie.
- Te jó ég, és mit vitt el? – Seb.
- Épp ez az, hogy semmit. Rox itthon volt, az ő cuccai között kutatott.
- Jézus… - sápadozott Seb. – és?
- Kihívtam a rendőröket, hátha találnak valamit, de semmi…
- Ez elképesztő! És Roxy?
- Fenn van, kicsit ideges. – Jeff.
- Én is ideges lennék, ha valaki bejönne, miközben, fenn tvzek. – Pie. Közbe megkínálta jeff-et kajával, meg egy kis rendet csinált, amit a hapsi összeizélt.
- akkor ezért rohantál el… - bólogatott maga elé Seb.
- aham.
Közbe Seb följött hozzám.
- Rox. – kopogott be.
- … - én az ágyon feküdtem és gondolkodtam.
- Jól vagy? – ült le mellém, majd átölelt.
- Jól… - mondtam neki tök közönyösen. – csak tök szarul érzem magam…
- Megértem, de nem kell félned, mi itt vagyunk neked, és mostantól télleg nem mész sehova egyedül.
- Végre elhiszed, hogy nem csak képzelegtem?! – ültem föl, és kicsit megvetően néztem rá. Mert ő se hitt nekem.
- Elhiszem, és sajnálom. – ölelt meg ismét.
- Oké, én is. – mosolyodtam el, majd lementünk, kajálni, meg inni. Bár ő nem volt éhes.
Jeff viszonylag hamar elment, egyedül seb maradt sörözgetni, meg dumálgatni kicsit Pie-vel meg velem, de olyan éjfél körül ő is elment.
- Rox, hol vagy? – nézett körbe Pierre mi után visszajött, mert kikísérte Seb-et. Feljött közbe az emeletre. Én az ablakba „lógtam” és cigiztem. – Jól vagy? – ölelt át hátulról.
- Igen. – fújtam ki a füstöt. – Sajnálom…
- Mit? – vette el a cigim, majd ő is szívott belőle.
- Hogy egy ilyen hülye barátnőd van, mint én, akit követnek, paranoiás, és még ráadásul gyógyszereken is él.
- Jajj, ne gyötörd magad ilyen buta gondolatokkal, és engem se gyötörj ilyen buta beszédekkel. Én így szeretlek, ahogy vagy, te ezekről nem tehetsz. És előbb-utóbb el fogják csípni ezt a faszit, ígérem.
- Hogyan?? – fordultam csodálkozva felé. – Hogy ígérhetsz meg ilyesmit?
- Rendben, igazad van…
- Ne haragudj. – fordultam el ismét, majd kivettem a kezéből a cigit.
- Nem haragszom, értsd meg.
- oké-oké. Ne harapd le a fejem… – fordultam felé, majd megcsókoltam. – jössz fürdeni?
- Mi az, hogy?! – csillantak fel a szemei. Majd vetkőztünk és mentünk a fürdőbe, a forró vízbe és mivel két személyes sarok kád volt, ezért nagyon jól elfértünk egymás mellett és ki is használtuk. Igaz ő mást akart, és sok könyörgés után csak sikerült rávennie.
Majd elkezdett csörögni a telefonom.
- Ez nem igaz! - csapott a kád szélére Pierre, miközben én az ölében voltam és smároltunk. Majd kihajoltam a kádból, hogy megnézzem ki hív. Ron volt. Hajnali 1kor… szép.
- Ne vedd föl… - húzott vissza az ölébe Pie.
- De muszáj. – ültem le mellé, majd felvettem.
- Te sose alszol? – vettem fel a telót.
- Neked is szia. – nevetett Ron. – bocs, hogy ilyen későn hívlak…
- Semmi. – közbe persze Pierre nem bírt magával, és fölém mászott és folytatta, amit eddig csináltunk. – héé, várj egy kicsit! – sziszegtem oda neki.
- Szóval, arról van szó, hogy most pár napig nem tudlak látogatni, Torontóba egy páciensem teljesen összeomlott lelkileg…
- Ahhha… értem… … Pierre, várj már!
- És ott kell lennem… - Ron.
- …
- Rox?
- Ahham, oké… - majd befogtam a telefon mikrofonját. – Pierre, kérlek, állj már le egy kicsit.
- most nem!
- Rox? – Ron.
- Iiigen, pontosan felírtam mindent.
- Mi a fenét csinálsz?
- Csak Pie, masszírozza… a hátam.
- Ok, szia, ha baj van, hívj.
- Szía. Kicsim, ha Ron-al beszélek, mért nem tudod abba hagyni kicsit???
- Nem bírom. – csókolt meg.
Ez az este is megvolt. Nah ezért is szerettem nagyon Pierre-t, mert bármikor fel tud vidítani, és nem csak ezzel.
Hála istennek hamar sikerült lenyugodnom, persze a stresszoldómat most hamarabb vettem be. és jót tett az is, hogy itt volt Seb és Jeff velünk, felvidítottak. Pierre pedig, nagyon sokat számít, hogy itt van mellettem.
Chuck és David elmentek valamerre.
Mi pedig, így az este folyamán citromos sört iszogattunk, meg kukoricát ettünk és megnéztünk 1-2 vígjátékot.

31. rész: Az együtt lakás első hátborzongató estélye!

Reggel én előbb keltem, mint Pie. Kiírtam egy cetlit nekik, hogy kimentem a városba. Kimentem a temetőbe apumhoz egy kicsit, gondolkodni meg ilyeneket. Majd visszafele menet, megint megpillantottam azt az embert… és mivel már napok óta idegesített, ezért erőt vettem magamon és elindultam felé.
- Mi a fenét akarsz??
Persze, ahogy megindultam rögtön elsietett.
- Jobb is, ha lelécelsz!! – kiáltottam utána, amikor már nem láttam sehol se. A drága ikremtől tanultam xD (Lynette)
Otthon Pierre már izgatottan várt. A többiek meg randalíroztak.
- Nah döntöttél?? – támadott le Pie, amikor köszöntem nekik.
- Igen…
- …
- Rendben van, veled megyek.
- Tök jó. – mosolyodott el, örült, mint majom a farkának.
- Elhagysz?? – nézett rám édesen Jeff. – Pedig már megszoktam a másik szobát.
- Bocsi. – vigyorodtam el. – De nagyon köszönöm, h minden rigolyámmal eddig megtűrtél magadnál és, h befogadtál… segítettél.
- Igen tudjuk, hálád üldözni fogja a sírig. – nevetett Seb.
- Csak nehogy utolérjen. xD – Pierre.
- Kösz, haver. És mikor mentek?
- Már itt se vagyunk, ha ennyire zavarunk. – mosolyogtam.
- Nehogy már komolyan vedd!
- Tudjuk, mennyire szeretsz minket, de már zavarunk, elvégre nem tudtál egy nőt se felhozni, meg egy jót... öhm... pontpontolni se a tvd előtt.
- Igen Pierre, csak egy gond van… én nem te vagyok. – Jeff.
- Még szerencse. – nevetett Pie.
- Mehetünk akár most is. – mondtam. Erre mindenki egyet értett, megköszöntem még 1x Jeff-nek a kedvességét, persze nem örökre köszöntünk el tőle, meg Seb-től akkor jönnek át, amikor akarnak.
Seb elkísért minket, először Sil-ékhez mentünk, aztán Pierre-hez, mert most már jó pár cuccomat átvittem hozzá. Seb segített.
- este gyertek el a Shelterbe inni egyet. – mondta Seb, majd kifele indult.
- Okés. – adtam neki puszit, majd lelépett.
- Inni akarsz?? – vigyorodott el Pie.
- Mért ne? Egy kicsit szabad.
- Te tudod, de most… - szépen felterelt a szobájába, ami most a közös szobánk lesz. Nem ez volt az első, hogy itt voltam nála, de most jobban szemügyre vettem mindent, ha már én is itt fogok lakni. Kicsit elrendezkedtem, majd ő meg letepert. – az ágyamba még úgyse csináltuk…
- ideje elkezdeni, behúzhatod strigulát. – vigyorogtam.
- Mért?
- Gondolom, már páran megjárták ezt az ágyat?!
- Hát persze és…
- Nem, nem kértem, h mond el a katalógust. – tettem az ujjam a szájára, majd megcsókoltuk egymást. Aztán jól elvoltunk. Két személyes ágya volt, kényelmesen elfértünk.
Nagy szoba, az ágy középen volt és a bal odala felől az ablak, ami a kertre nézett.
Egy kisebb LCD tv velünk szemben, meg dvd. Az ágy mindkét oldalán 1-1 vaj színű éjjeli szekrény volt, egy-egy kis lámpával. Pierre aludt a bal oldalon, ott a szekrényen egy kép a családjáról, az én oldalamon pedig egy közös kép a srácokkal. Jobb oldal felől volt még egy fotel és egy kisebb íróasztal, amin kissé kupi volt. Illetve két nagyobb szekrény az asztal mellett, a kisebbik szekrény háromnegyedét szabaddá tette nekem, azért annyira sok cuccom nem volt. Falra erősített, hosszabb polcot is találtam, rajta pedig, pár plüss állat, amik gondolom gyerekkorából maradhatott, vagy olyasvalakitől kapta, akit szeret. Képek is voltak rajta és egy "Az év legjobb előadói" díj porosodott, elég régen nyúlhatott hozzá, de ez van, hiszen pasi, nem mindegyik fordít különösebb figyelmet az ilyen dolgokra. A falon Delilah (a kutyája) és róla volt egy fotó, meg még egy amin közösen vannak a srácokkal és idétlenkednek egymással. És a tv melletti sarokba egy fekete-fehér gyönyörű szép basszus gitár egy kis állványon. Látszódott a szobán azért, hogy egy rocker szobája, akinek fontos a zene és a banda, hiszen tele volt Simple Plan-el minden.
Persze az egész ház velük volt tele, sok kép, a banda képei, meg egy-két igen jó poszter volt föltűzdelve a falra, mindenfele.
Lent volt egy nagy nappali, kényelmes kanapéval, fotellel, meg egy nagy tv-vel. Középen egy asztal, oldalt pár szekrény és a nappaliból nyílt egy kisebb konyha, tök jó tört fehér színű bútorzata volt. Egy sarokkádas fürdő is volt lent, meg egy vendégszoba. Fönt a lépcső után Pierre szobája volt az első, mellette az anyjáék szobája, szemben pedig Jay és Jonathan szobája, akik ugyebár soha nincsenek itthon, a folyosó végén meg egy beépített szekrény.

Shelter előtt a srácok kitalálták, h melegük van és menjünk strandra, oda Pat és Ron is jöttek. Persze az idegen pasit megint láttam, ahogy figyel.
Strand után elmentünk kajálni valamit, aztán mentünk a Selterbe inni egy kicsit. Én is ittam, csak nem sokat, mert meghülyülök a gyógyszer meg a pia hatásától xD Még jó, h Ron már nem volt itt. Aztán biliárdoztunk, cho-choztunk, vízipipa, jól elvoltunk. Éjfél körül meg haza, persze David és chuck is velünk jöttek, így megint csak tök jól elvoltunk, játszottunk meg ilyenek. Persze azért ez már sok volt, megint lefeküdtem, mert elfáradtam.
Rosszat álmodtam, a villanások, fehér mikrobusz, véres kezek… egy ember, aki követ. Amire felriadtam és elég kapkodva vettem a levegőt.
- Minden rendben? – ült fel hozzám egy kis idő múlva Pierre is.
- Rosszat álmodtam… - töröltem meg a szemeim, mert könnyesek voltak.
- Hozok neked gyógyszert. – kapcsolta fel a kis lámpát, majd kiindult a fürdőbe és visszajött a bogyómmal meg vízzel. Pár perc múlva jobb lett, kicsit megnyugodtam. – Jobb már? – simogatta meg az arcom.
- Igen. – bólintottam. Majd hátra dőltünk és szorosan összebújtunk és így aludtam el.
Másnap reggel Chuck és Dav csivitelésére ébredtünk, gondolom, valamin megint majomkodtak.
- Ne haragudj, h este felébresztettelek. – öleltem meg Pie-t.
- Ugyan… - ölelt meg ő is, majd felkeltünk, és mentünk le a majmokhoz, hogy min veszekednek… az utolsó 20 szem müzlin veszekedtek.
- A jó isten áldjon meg benneteket, amég vitatkoztok, már rég elmehetett volna valamelyikőtök a boltba.
- Ez az, Chuck!! – David.
- Mért nem te mész?
- Csak.
- Van más kaja is… képesek vagytok ezen összeveszni, akár a gyerekek. – nevettem, majd felöltöztem meg megfésültem a hajam és leugrottam a boltba, ami 2 pici sarokra van tőlünk. Vettem 2 féle müzlit, hogy senki ne sírjon, tejet, felvágottat, sajtot, meg 1-2 apróságot. Majd haza indultam, ekkor megpillantottam a kedvenc emberem, aki egész végig jött utánam.
Amikor beértem a lakásba és letettem a cuccokat, csak leültem a szőnyegre és az arcomat a tenyerembe temettem, mert már nagyon ideges voltam, a miatt a hülye miatt, aki nem tud tőlem elszakadni.
- Minden ok?? – kérdezte Chuck.
- Persze. – hazudtam neki, közbe nagyon nyugtalan voltam.
Reggeliztünk, utána a srácok mentek stúdiózni. Hozzám meg jött Ron, medencéztünk xD mert Pierre-éknek is volt. Aztán Ron elment, én meg összedobtam egy kis kaját, meg takarítottam, h hasznom is legyen. Közbe Pierre hazajött hozzám, pár órát elvoltunk. Aztán Jeff hívta, hogy Pat a turné részleteket akarja megbeszélni a bandával.

Volt úgy este 10, amikor az eső elkezdett szitálni, én meg szobánkba feküdtem az ágyon és halkan tvztem. Amikor érdekes csörrenő hangra figyeltem fel, mintha valami összetört volna…. A lakásba sötét volt, csak az utca fényei világítottak be. Halkan elindultam a lépcső felé, majd megpillantottam egy alakot, zseblámpával a kezébe, amint épp a nappaliba a kisasztalon kutakodik, ahol a táskám meg egy-két cuccom van. Ennyi elég is volt, hogy pánikba essek, elvégre az utóbbi napokban valaki követett. Felálltam, majd a szoba felé vettem az irányt, de roppant alattam a padló, az ember meg lehet észrevett és felém világított, mert elindult a lépcső irányába. Én gyorsan beszaladtam a szobába, bezártam, kikapcsoltam a tvt és megkerestem a mobilom. Meg Delilah-t hallottam, ahogy morog, mert ő fenn volt az emeleten és idegenekre szokott haragudni. Hallottam, ahogy az ember lépked, meg a zseblámpa fényét láttam az ajtó alatt. Bekopogott, ami még jobban megrémisztett, be is nyitott, de zárva volt az ajtó. Majd tovább ment és be akart nyitni a mellettünk lévő szobába is, de az meg Pierre szüleié volt, azok meg mindig bezárják, ha elmennek. Hallottam, ahogy a kutyát csitítgatja. Majd előkaptam a mobilom és Pierre-t tárcsáztam.
- Szia, nem soká megyek. – szólt bele kedvesen.
- Pi… pierre… - szóltam bele sírós és remegős hangon.
- úristen, jól vagy?? – kérdezte ijedten.
- Nem… azonnal haza kell jönnöd… valaki van a lakásba!
- Mii???
- v… valaki van a lakásban zseblámpával, itt turkált a nappaliba, meg itt járkál… Pierre… - kezdtem el kicsit sírni.
- Te hol vagy?
- Bezárkóztam a szobába, de… itt járkál, be akart jönni a szobába…
- Meglátott?
- Nem tudom…
- Megyek azonnal, maradj ott, ahol vagy! – tette le a telefont. Én meg leültem az ágy mellé és a kezembe vettem az első dolgot, amit az ágy alól húztam ki, egy baseballütőt. Még mindig hallottam a lépteit, meg Delilah-t.
Közbe Pierre hazasietett, épp jött be a kapun, amit az ember meghallott és hallottam, ahogy elszalad. Meg, hogy Delilah felettébb különös hangon morog. Pie mi előtt bejött volna körbe járta a házat, de nem talált semmit, csak egy szaladó alakot látott távolodni. Majd bejött villanyt gyújtott, és feljött.
- Rox, én vagyok, nyisd ki az ajtót!! – kopogott be, majd elcsitította a kutyát.
- Pierre itt volt valaki… - nyitottam ki az ajtót, majd a nyakába borultam sírva.
- Semmi baj… de már elment.
- Honnan tudod?
- Láttam elfutni.
- Biztos?
- Igen. Legközelebb utána megyek és kitekerem a nyakát. – ölelt szorosan magához. – gyere, nézzünk körül. – mondta, amikor megnyugodtam. – Biztos volt itt valaki, mert Delilah engem is megugatott, pedig nem szokott.
- Tudom. – mentem utána. Fönt nem volt semmi, majd lementünk a nappaliba. Ott le volt verve egy kép Pie-ről és a családjáról, azt hallottam összetörni. Sáros lábnyomok voltak a szőnyegen, ami nem a miénk volt. Valamint a kis asztalon, az igazolványom ki volt nyitva, pedig becsukva tettem le. Meg az orvosi papírjaim, amit Ron szokott nekem írni, az is össze volt keverve, meg egy le volt esve a földre és az ablak is nyitva volt, pedig éjszakára mindig becsukjuk.
- Nah most már elhiszed, hogy nem képzelődtem?? És valaki figyelt és követett?! – néztem kissé megvetően Pie-re, pedig pont ő hitt nekem.
- De hát én… elhittem, hogy láttál valakit.
- Ki lehetett és mit keresett… vagy mit akarhat tőlem??
- Nyugi… elintézzük. Felhívom a rendőrséget, hogy jöjjenek ki.
- Úgyse fognak semmit se csinálni…
- De hátha előbbre jutunk. – ment odébb telefonálni.
- …
- Mindjárt jönnek. Ezen túl nem hagylak egyedül, és sehova nem mehetsz a srácok vagy nélkülem.
- Okés. Köszönöm, h így vigyázol rám. – öleltem őt át. Jó volt a biztonságot nyújtó ölelésében elbújni.
Pár perc múlva kiértek a rendőrök is.